Ha britek lennénk, még KFC gyertyát is vehetnénk

Nemrég estünk túl a nagy karácsonyi családi vacsorákon, amikor az egész lakásban sült hús illat terjengett; mellé ki lehetett érezni a levegőből a párolt kelbimbót, a sült krumplit és a két nappal korábbi rántott halat is. Akiknek ez a nem mindennapi illatkavalkád már most hiányzik, azoknak találta ki a KFC azt a gyertyát, ami sült hús szaft illatot áraszt.

Csak a szaft kell!Forrás: shutterstock.com

Nem követte a furcsa gyertyát nagy hírverés, csupán egy Twitter üzenetben jelezték az érdeklődők felé, hogy előálltak egy sült hús szaft (angolul gravy) illatú gyertyával, amiben tényleg megtalálható a csirkés gyorsétteremlánc házi szaftja. Ugyanis Nagy-Britanniában, nagyjából ugyan úgy, mint Németországban az emberek szinte mindenhez fogyasztanak valamilyen szószt vagy szaftot, ezek közül is a gravy, egy sűrű, sós és gazdag ízű szaft a legkedveltebb.

Az üzenetre sok hozzászólás érkezett: ahogy az lenni szokott egyesek üdvözölték az ötletet, mások konkrétan elítélték, a harmadik csoport pedig csak forgatta a szemeit, hogy ez minek? De a különféle reakciók ellenére kifejezetten sokan szeretnének egy ilyen gyertyát az asztalukra; viszont csak brit vagy ír állampolgárok jelentkezhetnek a 230 darab speciális gyertya egyikéért; így nekünk nem marad más hátra, mint vasárnapra sütni egy finom oldalast tört burgyonyával.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek