Itt a kenyérsütő robot, amely kézműves élménnyel süti a pékárukat

Paradox dolog ez a téma, hiszen mi a különbség a sima kenyér és a kézműves kenyér között? Egyrészt az, hogy az egyiket hatalmas, több literes dagasztógépekben keverik, a másikat pedig kis adagban, kézzel vagy kisgéppel gyúrják. Másrészt pedig az egyik végterméke több száz kenyér per nap, a másik munka végén viszont mindössze 8-10 kenyér kerül a polcokra. De persze, az embereket, akik beadagolták a hozzávalókat, bekapcsolták a gépeket és a sütőket, a legtöbb esetben egyik folyamatnál sem látjuk. Akkor viszont mitől emberközelibb és tradicionálisabb az egyik, mint a másik? Ezek a kérdések elsősorban a nagy élelmiszerüzletek és a pékségláncok esetében vetődnek fel. Kivételek és jó példák mindig vannak.

De mi van az olyan BreadBot névre hallgató kenyérsütő robotokkal, amelyek nagy élelmiszerboltok számára sütnek kenyeret „kézműves" élménnyel összekötve, viszonylag kis darabszában? A dagasztó, formázó és sütő gépezet, melyet az amerikai Wilkinson Bread Company alkotott meg, egy adagolást és pár gombnyomásos utasítást követően 90 perc alatt kiadja az első friss, ropogós kenyeret, utána pedig minden hatodik percben a következőt. Egy óra alatt kb. 10 frissen sült kenyér közül választhatjuk ki a leggusztusosabbat. A gép 24 órát tud folyamatosan működni, egy nap alatt nem kevesebb mint 235 kenyeret készít – írja a Foodandwine.com oldal.

Látható különbségek vannakForrás: pixabay.com

A BreadBot épp a napokban az amerikai Consumer Electronics Show-n jelent meg először. A készítői szerint egyszerre mutatkoznak meg benne a modern technológia vívmányai és a nosztalgikus kenyérsütési élmények. Céljuk pedig, hogy a boltokban megjelenő robotok visszacsábítsák az embereket a személyes vásárláshoz, az online rendelések ellenében.

A videón egy korábbi prototípust láthatnak munka közben:

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek