Mégse volt annyira kedvelt Párizs első nudista étterme, mint amennyire remélték

Az O'naturel étterem a francia főváros 12. kerületében nyitott meg 2017 novemberében. Akkor hatalmas volt körülötte a hírverés, de sajnos egy évvel később annyira elmaradoztak a vendégek, hogy az újító étterem 2019 februárjában kénytelen bezárni a kapuit – írta a independent.co.uk oldal.

Forrás: AFP/Geoffroy Van Der Hasselt

Egy ikerpár, Mike és Stephane Saada, indította be a koncepciót, pedig maguk nem is voltak a nudista-naturista mozgalom tagjai. A nudista strandokkal ellentétben, ahol csak a nyári szezonra korlátozódik a látogatás, a fővárosi étterem egész évben várta a nudista értékeket vallókat. A vacsoravendégeket megérkezés után egy öltözőbe kísérték, ahol a szekrényekben hagyhatták a ruháikat, telefonjaikat és kameráikat – semmit nem lehetett bevinni az étterembe. A hölgyek viselhették a magas sarkút ha szerették volna, az urak pedig papucsot kaptak. A menü klasszikus francia fogásokat kínált, mint a libamáj pástétom, a bárányborda és a crème brûlée.

Forrás: AFP/Geoffroy Van Der Hasselt

Bár a kezdeti lelkesedés nagy volt, még a Francia Nudista Egyesület elnöke is méltatta az éttermet, volt egy-két probléma, aminek a vendégek hangot is adtak. Többen panaszkodtak, hogy a pincérek teljes ruházatban szolgáltak fel, ami egyáltalán nem a illett a naturista étterem szelleméhez.

De az O'naturel még így is jobban teljesített, mint London egyetlen nudista étterme, a The Bunyadi, mely 2016-ban nyitott és három hónapig fogadta a vendégeket.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek