Néhány éve egy belvárosi fürdőszobaszalont vezettél, ma már kézműves sajtokat árulsz, húsokat füstölsz, és fóliasátrakban termesztesz gyógynövényeket a saját mini gazdaságotokban. Mi vitt a mátraaljai tanyasi világba?

Az életmódváltás vágya. Akkoriban már mindenkinek mondogattam, hogy pár év múlva kecskéket fogok tartani, és a saját boromat, a saját sajtommal kóstolgatva szeretnék üldögélni a naplementében a teraszon. Sokan csak elnézően mosolyogtak, de miután elváltam, a szentendrei kényelmes, polgári életemet hátrahagyva elköltöztem Gyöngyösre.

Persze, a vidéki élet szeretete mindig bennem volt. Gyerekkorom összes nyarát drága nagymamámnál töltöttem egy szabolcsi kis faluban, ahol én is tevékenyen részt vettem a mindennapokban. Sokáig állatorvosnak készültem, és bár az élet másfelé sodort, a majdnem negyvenévesen megszerzett kertészmérnöki szakdolgozatomat az állatgyógyászatban alkalmazható gyógynövényekről írtam. Ráadásul az akkor megismert erdésztechnikus párom is már évek óta állatokkal foglalkozott, az összhang egyből megvolt közöttünk. A Sár-hegy aljában lévő ezer négyzetméteres elhanyagolt szőlőben együtt szőttünk hatalmas álmokat arról, hogy létrehozunk egy önellátó kis gazdaságot.

Mi volt az első olyan élményed, amikor azt érezted, városlakóként ebben sosem lehetne részed?

Amikor leültem az első kecském mellé, és kifejtem életem első, saját tejét; amikor leszedtem a saját almánkat a fáról, vagy beleharaptam az általam nevelgetett első paradicsomba. De ilyen volt az is, amikor életem első disznóvágásán Norbi (Tasi Norbert, Krisztina párja, akivel közösen vezetik a Tasi Farmot – a szerző) apukája a kezembe nyomta a véres vödröt, hogy készítsem el a reggelit, azaz a sült vért. Fogalmam nem volt róla, hogyan. Aztán az interneten kerestem a receptre - ezúton is köszönet azon kedves háziasszonyoknak, akik ilyesmiket feltöltenek -, és elkészítettem életem első sült vérét, állítólag nem is rosszul.

Mekkora most a farmotok?

Másfél hektáros, de közel 18 hektáron gazdálkodunk, a terület egy részét béreljük. Sok munka volt, amíg kialakítottuk ezt az állapotot. Ezen az állatok legeltetése is rengeteget javított, amely része az ökológiai gazdálkodásunknak. És bár még messze vagyunk a megálmodott célunktól, büszkék vagyunk arra, hogy termelésbe fogtuk ezt a területet.

A mangalica-durok sertésállományunk mellett egy 33 fős kecskeállományunk, három fejős tehenünk, egy üszőnk, három borjúnk, és egy vegyes baromfiállományunk van. Az általuk biztosított húst, tejet és tojást mind feldolgozzuk. De van egy kisebb gyümölcsösünk és mintegy 2000 négyzetméteres veteményesünk is, ahol szezonális zöldségeket termesztünk. A kedvenc helyem a fóliasátrak, ahol a zöldség mellett már gyógynövények is vannak. Az állatok takarmányát is igyekszünk magunk előállítani. Minden évben úgy alakítjuk a szántóföldek ültetési tervét, hogy legyen zöld és szemes takarmányunk, de szalma is kerüljön az állatok alá.

Akkor nincs hétvégi lazítás.

Sem ünnep, sem szabadság. Hajnalban kelünk, Norbi reggel ellátja az állatokat, én otthon viszem a háztartást, és igyekszem beérni reggel nyolcra a másik munkahelyemre. Az esti etetést már általában közösen végezzük, akkor szoktunk fejni is, a sajtozás pedig éjszakára marad. Ez folyamatos munkát és óriási felelősséget jelent, hiszen rengeteg élet tőlünk függ.

Nem könnyű termelőnek lenni. Ez egy életforma, talán születni kell rá, szeretni a munkát és a problémamegoldást. Az ember egyszerre lesz kertész, állattenyésztő, növény- és állatorvos, meteorológus, építőipari vállalkozó, menedzser, marketinges, élelmiszeripari technikus, jogász és adminisztratív munkatárs. De aki ezt szívvel lélekkel csinálja, az képes nyomot hagyni maga után a világban – mi is ezt szeretnénk.

Vannak olyan receptek, amiket már a mátrai szomszédoktól tanultál?

Rengeteget tanultam az elmúlt években az itt élőktől, köztük sok helyi receptet is. Például errefelé gerslivel készítik a töltött káposztát, ispékelik vagyis elvarrják a májas hurka végét, és jó sok majorannával szeretik. A Mátra és az erdők közelsége miatt sok itt a vadhús, nagyon finoman készítjük a muflonpörköltet vagy a szarvaskolbászt. És minden évben ellesek valamilyen új lekvár vagy savanyúság receptet is. Igyekszünk mindent hasznosítani, amit a kert ad.

De például egy itteni barátnőm tanított meg fóliasátrat állítani, egy másik gazdától kecskét körmölni tanultunk, a szomszéd bácsitól pedig egyszerűen csak jól kapálni. Fontos, hogy mielőtt valamilyen új dologba vágunk, előtte legalább elméletben tanuljunk róla. Amikor az első teheneinket megvettük egy idős nénitől, hetekig jártam hozzá tanulmányútra, hogy ellessem a takarmányozásukat és a fejést. De azt is meg kellett tanulnunk kezelni, hogy egy farmon minden nap hoz valami újat, és, hogy az élet együtt jár a halállal.

A blogotokban arról írtok, hogy a jövőben nemcsak tanulni szeretnétek, hanem a saját tapasztalataitokat is továbbadni másoknak. Ezt hogy tervezitek?

Fontosnak érezzük, hogy a többi helyi gazdával összedolgozzunk; vannak méhész, gyümölcstermesztő, kecskés és bivalyos barátaink. Segítjük egymást, sokat tanulunk a másiktól, a saját tapasztalatainkat pedig azon fiatalokkal szeretnénk megosztani, akik bele mernek vágni a farmer életbe. Ezért indítottunk blogot is a weboldalunkon, amelyen keresztül egy kicsit beleláthatnak a mindennapi munkánkba. Sokan egy vadromantikus lucerna illatú, nyári napsütéses dolognak hiszik ezt, és bár néha tényleg ilyen, alapvetően mégiscsak kemény munka.

A sajtkészítést egy Szlovákiában élő magyar mestertől és egy tanfolyamon egy idős tanárnőtől tanultam, a tudást pedig igyekszem továbbadni. A közeli jövőben gyerekeknek is szeretnénk nyári táborokat szervezni, ahol megtanulhatnak fejni, állatokat gondozni, sajtot készíteni, és megismerhetik a farmerek életét.

Hogy látod, a helyi alapanyagokból készült termékeket miért most kezdtük el újra értékelni?

A vásárlók bizalma kezd meginogni a tömegtermékekben – főleg, miután találkoztak egy jó minőségű, házi készítésű termékkel. A kézműves élelmiszerekbe a termelők a szívüket, lelküket beleteszik. Mi is csak olyan terméket teszünk ki a pultra, amit otthon is feltálalnánk a vasárnapi ebédhez. Az emberek lassan megtanulják tisztelni az ételt, és inkább kicsit többet áldoznak a minőségre. Másrészt, ha helyi kistermelőktől vásárolsz, erősíted azt a közösséget, ahová tartozol, ahol élsz, és ez jó dolog. Egyre több a helyi alapanyagból készült, kiváló minőségű kézműves termék, egy rúd házi kolbász akár több család megélhetését is biztosíthatja. Ebbe érdemes belegondolni, amikor elindulunk vásárolni.

Ti hova jártok piacozni?

Alapvetően itthon áruljuk a termékeinket, de környékbeli fesztiválokra, rendezvényekre is járunk, ahol bárki meg is kóstoltathatja azokat. Ez sokkal közvetlenebb kapcsolatot teremt, mint mondjuk egy webshop, amellyel talán pont a kézműves jelleget vesztenénk el. A legközelebbi tervünk az, hogy megismertessük termékeinket a helyi borászatokkal és éttermekkel is.

Az ünnepi asztalra is ezek kerülnek?

Hagyományos menüsorunk van, az egész karácsonyi időszakban az ünnepi vacsora elkészítését szeretem a legjobban. Az előétel házi sajttál lekvárral, dióval és különböző ízesítésű csatnikkal. A levesből kétfélét készítünk, hagyományos halászlevet, illetve fácán, vagy gyöngytyúk levest zöldséggel gazdagon. A főétel is kétféle szokott nálunk lenni, az egyik a pulykamell ananásszal fehérborosan sütve, krumplipürével tálalva, a másik pedig gyümölcsös sült kacsa, párolt pezsgős káposztával.

De a mákos bejgli például alap, és van egy nagyon régi gyümölcskenyér receptem, ami isteni finom, nagyon sokáig eláll, és ajándékba is szoktam sütni. A sütis dobozokat pedig már feltöltöttem mézeskaláccsal, narancsos-csokis keksszel és linzerkarikákkal, és persze készül majd zserbó is. Szinte minden alapanyag a farmról származik, így lesz ez a karácsony tényleg csak a miénk.