Forró csokoládé – téli cukormámor

Az adventi időszak forralt borral és forralt csokoládéval igazán hangulatos. De vajon hogyan lesz a legfinomabb, mégis a legkevésbé bűntudattal teli az igazi forró csokoládé? Még az is kiderülhet, hogy edzés után kifejezetten jót is tesz.

Kevés ember létezik, aki nem szereti a csokoládét vagy legalább a forró csokoládét, bár kétségtelen, hogy létezik ilyen is, csak nagyon ritka (sőt, még csokoládéallergia is van, na, az az igazi pech). A csokoládé alapját képező kakaó pozitív tulajdonságait már jól ismerjük, szerencsére eléggé jól kutatott terület. Persze a gőzölgő forró csokoládé kortyolgatása közben érzett gasztromámor nem feltétlenül csak a benne található megannyi bioaktív anyag (ld. flavonoidok) közvetlen hatása, sokkal inkább a krémes, lágy állag és nem utolsó sorban az édes íz eredménye. Tulajdonképpen a kellemest a hasznossal ötvözzük, ha ilyen italt iszunk. 

.Forrás: Shutterstock

A titok a kakaóvajban (is) rejlik

A reggeli kakaóhoz képest mégis sokkal intenzívebb az ízélmény, vajon miért? A csokoládéból készült italt az különbözteti meg a kakaótól, vagyis a kakaóporból készült italtól, hogy a csokoládéban kakaó és cukor mellett kakaóvaj is található, emiatt a zsírtartalma nagyobb és ezért érezzük krémesebbnek is. A kakaóvaj igazán értékes kincs nemcsak a gasztronómiában, de a kozmetikai ipar is előszeretettel alkalmazza krémek, ajakápolók, testápolók, samponok, szappanok alkotójaként is, de akár önmagában is magunkra kenhetjük. Ezáltal egy kissé csokoládéillatba burkolózhatunk, hogy a párunktól még inkább kiérdemeljük az Édesem megszólítást.

A tökéletes forró csokoládé receptje

Íme egy klasszikus recept 4 fő részére, csak vigyázzunk, hogy ne egyedül igyuk meg az egészet! Vegyünk kb. 12 dkg jó minőségű, legalább 60, de inkább 70 százalékos vagy afeletti étcsokoládét (a tejcsokoládéval a cukor lesz több, a kakaó kevesebb), reszeljük le, majd tegyük félre! Forrósítsunk fel 5 deci tejet (2,8 százalékosat például)! Ízesítsük 3 dkg keserű kakaóporral és 4,5 dkg cukorral (sajnos, ezen nehéz spórolni, de azért megpróbálhatunk kevesebb cukrot felhasználni)! A tűzről lehúzva adjuk a tejhez a reszelt csokoládét, majd nagy sebességgel keverjük össze (botmixerrel vagy elektromos habverővel) legalább két percen keresztül! Amikor a forró csokink már kellően habos, azonnal töltsük ki négy nagyobb csészébe! Tálalás előtt szórjuk meg egy kevés kakaóporral a tetejét! Ha a tejet nem ihatjuk, vagy egy még töményebb, bár kevésbé habos italra vágyunk, a tej ásványvízzel is helyettesíthető.

.Forrás: Shutterstock

Mivel tehető különlegessé a forró csokoládé?

Ha már unjuk a klasszikus receptet, különféle fűszerekkel tehetjük izgalmasabbá a téli estéinket bearanyozó forró csokoládét. A chili pikáns íze, a fahéj és a gyömbér adventi hangulatot idéző aromája mellett akár levendulával, csipetnyi borssal vagy éppen vaníliával is is megbolondíthatjuk a bögrénk tartalmát. Abban az esetben, ha már nem ülünk volán mögé, nem szedünk gyógyszert, és nem vagyunk várandós vagy szoptató édesanyák sem, egy leheletnyi alkohol is fokozhatja az élvezetet, de csak mértékkel, hiszen itatja magát. A csokoládéital tetejére szórt darált vagy durvára tört olajos magok érdekes, ropogós konzisztenciával teszik játékosabbá az összhatást, ráadásul a bennük található vitaminok, ásványi anyagok és értékes zsírsavak különösen jól jönnek a téli időszakban.

Az energia nem vész el, csak átalakul

Mielőtt azonban túlságosan beleélnénk magunkat a forró csoki imádatába, azért véssük az agyunkba, hogy mint a fenti recept is mutatja, nem éppen energiaszegény és cukormentes italról van szó. Ha a mérce túllőne a csészén, és egy nagy bögrével kortyolgatnánk, akkor jó, ha ezt a plusz energiát nap során megspóroljuk. Mondjuk, nem repetázunk, sőt, eleve kisebb adagot szedünk az ebédből vagy vacsorából, esetleg a forró csokit uzsonna helyett isszuk. A másik megoldás, hogy lemozogjuk egy nagyobb sétával, egy vérpezsdítő táncórával, vagy éppen az adventi hangulathoz passzolva, stílusosan korcsolyázással égetjük el a kis extrát.

.Forrás: Shutterstock

No persze, ha a forró csoki csak alkalmi fogás a menünkben, nem kell aggódni, hogy egy-két adagtól fogunk meghízni. Az már csaj tejszínhab a tortán, vagyis a forró csokin, hogy sporttáplálkozási kutatásokból ismert, miszerint az edzést követően fogyasztott kakaó és tej kombinációja igen eredményes a regenerációban. Vagyis a forró csoki kvázi sportital is lehet. Persze azért az edzést nem váltja ki!

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek