A tufába vájt pincesorra építenek borkóstoló túrát Egerben

Lassan véget ér az Egri Borvidéken a szüret, amely minden évben itt kezdődik a legkorábban, egészen pontosan augusztus első heteiben. Az elsőként szüretelt Irsai Olivér és az egri rozék már megjelentek a boltok polcain, ahogyan a Szépasszony-völgy pincéiben is – olvasható a szerkesztőségünkbe érkezett közleményben, amely október 21-én vasárnap tíz pincészet, tíz bikavér, tíz élmény szlogenre épített pincetúrára csábítja a borozni szeretőket.

Ugyanis a korábban csak turistalátványosságként látogatott, mintegy 200 tufába vájt pincéjével egyedülállónak számító pincesor, ma már az Egerbe látogató borturisták számára is izgalmas hely lehet. Az elmúlt pár évben olyan borászatok költöztek be a völgybe, mint a St Andrea, Tóth Ferenc, Ostorosbor, Petrény vagy a Besenyei pincészet, akik ma már a régi nagyokkal – Sike, Kiss, Farsang, Juhász, Molnár, Hagymási Pincészet – együtt adnak a poharakba kóstolót az egri borvidékből.

Forrás: Szépasszony-völgy, Egri Bornegyed / Facebook

A Szépasszony-völgy népszerűsége persze a jó borok és finom ételek mellett a kulturális és zenei programoknak is köszönhető, melyeknek a pincék gyűrűjében elhelyezkedő, nyári estéken igazi fesztivál hangulatot idéző Völgy-park ad helyszínt. Az októberi hosszúhétvége vasárnapjára ezúttal az Egri Bikavér köré szerveznek pincetúrát a város megújult bornegyedébe, ahol a borok mellé változatos gasztronómiai és zenei élményeket ígérnek a túrázóknak. A programról bővebben itt olvashatnak, a túrára pedig ezen az oldalon regisztrálhatnak.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek