Újra végig kóstolhatjuk a Magyar Ízek Utcáját

A hétvégén nyíló Magyar Ízek Utcájában, a Kárpát-medence jellegzetes ételei mellett meg lehet majd kóstolni Magyarország születésnapi tortáját, valamint a Szent István-napi kenyérverseny győztes cipóit is.

Az augusztus 18. és 20. között megrendezett eseményt idén is a Lánchíd utcában „szállásolják" el és ahogy az elmúlt kilenc éveben, most is az a célja, hogy a magyar gasztrokultúra sokszínűségét bemutassa. Ebben az évben azonban különleges szerepet kapnak a fűszerek, éppen ezért számtalan fűszerkészítő és termelő mutatkozik majd be a fesztiválon. Sőt, a vendéglátósok is egy-egy olyan emblematikus, intenzíven fűszeres ételt készítenek, amely a bemutatott fűszerek felhasználásával készül – írta az MTI.

A Mesterségek Ünnepén - innen könnyen megközelítheő a finomságok utcája isForrás: Gerencsér

A gasztrofesztiválon a közönség megkóstolhatja majd Magyarország tortáját, a Komáromi kisleányt és cukormentes tortáját, a Három kívánságot is, valamint a Szent István-napi kenyérverseny három győztes cipóját is.

Fél várfallal feljebb, a Mesterségek Ünnepén is végig lehet sétálni.Forrás: Gerencsér

A kenyérversenyre a magyar pékek három kategóriában nevezhettek, innovatív, teljes kiőrlésű és búzakenyér kategóriában.. Így a Magyar Ízek Utcájában a Szent István-napi győztes fehérkenyér mellett az érdeklődők megkóstolhatják az innovatív kategória legjobbját, a mézalmás rozskenyeret, valamint a teljes kiőrlésű kategória nyertes kenyerét is, amely tönköly, rozs és zablisztből készült.

A Magyar Ízek UtcájánForrás: facebook.com/MagyarÍzekUtcája/kormany.hu

A fesztiválon olyan nem professzionális "főző emberekkel" is találkozhatunk majd, akik egy-egy tájegység ételét mutatják be a határon innen és túlról. A Felvidékről érkező csapat mátyusföldi káposztalevest, Csángóföld képviselői szőlőleveles töltikét, a kárpátaljaiak pedig borscs levest és szilvalekváros fánkot készítenek, de lesznek roma ételek is, így a közönség megkóstolhatja a cigánykáposztát bodaggal, az alföldiek pedig pásztor ételekkel és hagyományos karcagi birkapörkölttel készülnek.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek