Platinát nyert a somlói Kreinbacher a legnagyobb nemzetközi borversenyen

Idén közel 17 ezer nevezés érkezett Londonba a legnagyobb borversenyként ismert DWWA 2018-ra. A Kreinbacher Birtok Prestige Brut pezsgőjét 97 pontra értékelte a zsűri, ezzel kategóriájának legjobbjaként platinaérmet kapott. Az eddiginél is magasabb pontszámmal másodjára sikerült a hazai borok mellett tradicionális pezsgővel is platinaérmet elhozni a világversenyen.

A Decanter World Wine Awards az egyik legnagyobb és legrangosabb nemzetközi megmérettetés, idén 61 országból, összesen 16 903 bort és pezsgőt zsűriztek. A 275 szakértő, köztük 59 Master of Wine és 25 Master Sommelier május elején értékelték a mezőnyt, az eredményeket most publikálták a Decanter oldalán. 

A Kreinbacher csúcspezsgője, a Prestige BrutForrás: Barbay Csaba

A versenyen a tételeket először országonként, ezen belül borvidékenként, szín és szőlőfajták szerint, vakon pontozzák. A zsűritagok közösen döntenek az érmekről, aranyérmet a 95 pont feletti boroknak ítélhetnek oda. A második körben az aranyérmeseket kóstolják újra, a zsűripanel ekkor választja ki a kategória legjobbjait, a platinaérmes borokat és pezsgőket.

A Kreinbacher Prestige Brut 97 ponttal jutott a második fordulóba, ahol platinával díjazták. A tavalyi siker és az akkori meglepően erős 95 pontos eredmény után a somlói Birtoknak másodjára is sikerült az aranyéremesekhez képest szintet lépnie, ezúttal még magasabb pontszámmal. A pezsgők mezőnyében mindössze 11 platina született, ezek között szerepel például a Charles Heidsieck Blanc des Millénaires. Ráadásként a Kreinbacher Brut Classic pezsgőjével egy ezüstöt is elhozott (90 pont).

A Kreinbacher somlói birtoka szintén díjnyertesForrás: BOOGEE Photography/Boogee

Legkiválóbb tételük, a Prestige Brut tradicionális módon, palackos erjesztéssel és érleléssel készül. A fő szőlőfajta a furmint, amelyet a chardonnay egészít ki, a házasítást minimum 24 hónapig érlelik seprőn. A DWWA csodás, komplex illatát, remek intenzitását és kifinomultságát emelte ki jellemzésében.

További három platinaérmet is elnyert a világversenyen Magyarország: a Szent Tamás Pincészet 2016-os Mád Késői szüret bora, a Sauska Tokaji Aszú 6 Puttonyos 2013-as évjárata és a Figula Köves 2016-ból egyaránt platinát és 97 pontot kapott. Tokajban négy aranyérem is született. A somlói borvidékről a Tornai Pincészet Top Selection Grófi Juhfark 2016-os évjárata ezüsttel (90 pont), a Kreinbacher Juhfark Selection 2015 bronzéremmel szerepel a díjazottak között (87 pont).

 

 

---

A DWWA 2018 versenyről
Értékelés az eredményekről – link
Éremtáblázat – link

Kreinbacher Birtok
www.kreinbacher.hu
Facebook/Kreinbacher Birtok Somló
A Prestige Brut elérhető a Birtok kereskedelmi partnerénél, a Bortársaságnál.

Fotók
Galéria – link
Stúdiófotók: Barbay Csaba, Flashback Photo
Birtok fotók: Juhász Bogi

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek