A világ legkülönlegesebb éttermi élményei extrém magasságokban

Étterem egy vízesés lábánál, egy lombházban, több tíz méter magasban a levegőben lógva, esetleg egy vulkáni kürtőn ücsörögve – ugye, hogy mindegyik elég extrémnek tűnik ahhoz, hogy akár a világ távoli tájaira is elutazzunk miattuk? Tartson velünk, mutatjuk, hova kell ezekért menni.

Thaiföld

El tudja képzelni, hogy a pincér kötélpályán érkezik? Pedig itt pontosan ez a helyzet. A Tree Pod nevű étterem a Soneva Kiri nevű sikkes ökoszálloda étterme Koh Kut szigetén. Az asztal a lombok között öt méter magasban található, és egyszerre négy vendéget tud fogadni.

Hopp, már itt is a pincér!Forrás: Facebook

A környező esőerdő által ihletett környezetben az étkezőplatform rattanból készült, és úgy néz ki, mintha egy hatalmas kókuszdió lógna a fáról. A vendégek csodás, az erdőre és a közeli strandokra néző kilátásban gyönyörködhetnek. Az előre megrendelt ételeket a pincérek szó szerint a kötélpálya segítségével szállítják az asztalokhoz.

Új-Zéland

Az alábbi lombházas megoldást kissé felturbózták az új-zélandiak, ahol egyszerre harminc vendég is elfér a fák között megbúvó platformon. Az egész együtt csak rendezvényekre bérelhető, de például egy meghitt esküvőnek tökéletes helyszín. És persze a lényeg: a platform óriásfenyők közepette, negyven méter magasan található.

Mesés környezet: az új-zélandi RedwoodsForrás: Redwoods

Fangweng étterem, Kína

A Kína Hupej tartományában található Fangweng étterem egy mészkőszirten csüng, és az ijedőseknek egyáltalán nem ajánljuk, mert a fentebb látott fán történő étkezés ehhez képest nudli. Az asztalok ugyanis legalább száz méter magasban várják vendégeiket, illetve egy részük a szikla belsejében, egy barlangban található. A tompa fények és a tradícionális kínai berendezés ügyesen hozzájárulnak a sejtelmes hangulathoz. Az étlapon csak a tartományra jellemző különlegességek szerepelnek.

Amikor Földanya főz

A Kanári-szigetek egyikén, Lanzarote-on aktív vulkáni tevékenység folyik, melyet egy helyi étterem igencsak kreatívan használ fel: az egyik kürtő fölé ugyanis grillrácsot tett. Éttermet építeni a vulkánon persze közel sem volt olyan könnyű, mint amilyennek ez így hirtelen tűnik. Mivel a hegy gyomra felé már nem áshattak, az építőmesterek kilenc réteg bazaltot halmoztak egymásra, hogy az épületnek alkalmas talapzatot hozzanak létre.

Így főz a vulkán: ínycsiklandó a végeredmény, nem igaz?Forrás: Shutterstock

Az El Diablo („Az ördög") étterem hatalmas grillrácsa alatt mindössze száznyolcvan centiméter mélyen négyszáz (!) fokos láva bugyog – a jelek szerint pontosan ez a hőmérséklet szükséges ahhoz, hogy tökéletes grillhús legyen a végeredmény.

Csodás a kilátás Lanzarote-on a Timanfaya Nemzeti ParkraForrás: Shutterstock

Ha esetleg úgy képzeli, hogy miközben a salátát majszolja, a vulkán lávát köpköd az étkező másik felében, nyugodjon meg: ez a csendes tűzhányó épp csak halkan morog a mélyben, és 1824 óta nem tört ki. Az enyhén szólva is megkérdőjelezhető főzési módszeren túl egyébként az étterem káprázatos panorámát kínál a Timanfaya Nemzeti Parkra, mely a marsi felszínhez hasonló vörös homokból és vulkáni hegyekből áll. A horizontot nem kevesebb mint száz kisebb vulkán tagolja, azaz a Montañas del Fuego („Tűzhegyek").

Az étterem, ami már nincs
A The Rim (azaz „A perem") beszédes elnevezésű étterem Hawaii legrégibb szállodájának étterme volt. Mivel a Kilauea vulkán pereméről beszélünk, úgy sejtjük, ezt a helyet már hiába keresnénk, hiszen az említett vulkán a nyáron hetekig tartotta rettegésben a környezetét. Igazán kár érte, mert állítólag csodás kilátás nyílt belőle a Halema'uma'u kráterra, különösen naplementekor. A közösségi oldalra május 11-én azt posztolták, hogy a vendégek biztonsága érdekében bezárják a létesítményt.

Labassin vízesés-étterem, Fülöp-szigetek

A San Pablo városában található Villa Escudero is kitalált valami egészen egyedit: a vendégek egy vízesés lábánál étkezhetnek. A Labassin vízesés-étterem bambuszasztalai néhány centiméteres vízben állnak, így a vendégek a lábukat áztathatják, miközben az erőteljes zuhatagot csodálják. A vízesés üdítő pillanatokat szerez az egyébként izzasztóan meleg éghajlaton, és sok vendég az ebéd elfogyasztása után ki is használja a lehetőséget a felfrissülésre, és belefekszik a zubogó vízbe. Szerintünk már egy csapat úszó pedikűrös hiányzik innen!

The Rock, Zanzibár, Tanzánia

Aki imádja a tésztát és a tengeri herkentyűket, de túl unalmas lenne számára mindezt egy sima tengerparti étteremben elfogyasztani, annak különösen ajánljuk azt a zanzibári éttermet, mely találóan a The Rock („A szikla") nevet kapta, ugyanis az Indiai-óceánban, egy sziklán foglal helyet.

Mint egy mesében: The Rock, ZanzibárForrás: Facebook

Apálykor a vendégek könnyedén idesétálhatnak a partról, dagálykor azonban az étterem hajója hozza-viszi őket. A kis étteremben csupán 12 asztal fér el. Verandája a végtelen tengerre néz, de nagyon kellemes ücsörögni a pálmatetős beltéri asztaloknál is. Extra tipp: vigyen pipát és maszkot, és búvárkodjon egy kicsit a szikla körül az étkezés után.

La Grotta Palazzese, Olaszország

Ha olyan élményt szeretne, ami egyszerre jelent csúcsgasztronómiát és egy felejthetetlenül romantikus környezetet, akkor az olaszországi Grotta Palazzese-t nem hagyhatja ki. Megszokhattuk, hogy Itáliában nagyon komolyan veszik a hagyományokat, de most képzeljék el, hogy ennél az étteremnél már az 1700-es évek óta megállnak a felfrissülni vágyó utazók. Szépségéről már akkoriban is áradoztak a régi iratokban és levelezésekben. Nagyjából ekkortól lehet színhelye az olasz nemesek exkluzív partijainak is.

A grotta jelentése barlang, melyet a tenger vájt évszázadokkal ezelőtt a mészkőből, és a legérdekesebb benne, hogy közvetlenül Polignano a Mare városka alatt van 22 méterrel. Az ételek elsősorban a helyi, apuliai hozzávalókból és receptek alapján készülnek – enyhén modern és maximális látványos köntösben. A város Puglia tartományban, Olaszország déli részén található. A Bari-ba érkező fapados járattal például könnyedén elérhető Budapestről, de azt tudni kell, hogy az étterem csak májustól októberig tart nyitva.

LumiLinna SnowCastle Restaurant – Finland

Ivott már kézzel készített jégpohárból jégasztalok mellett? A finnországi Kemi városában található Hókastély annyira népszerű, hogy épp most dolgoznak állandó változatán (mármint olyanon, ami nem olvad el nyáron sem) – 2018 telén meg is nyílik. A szállodához tartozó éttermet külsős vendégek is felkereshetik egy-egy meleg italért, és ha előre foglalnak, háromfogásos, melegételből álló menüt is elfogyaszthatnak a jeges környezetben (50-58 euróért).

A kesztyű kötelező elem, nehogy odafagyjon a kezünk a pohárhozForrás: Facebook

Déli időszakban létezik normál menü bejelentkezés nélkül is: 26 euróért (8300 forint) karéliai sajtokat fogyaszthat előételnek, melyet rénszarvashúsos sajtkrémleves, illetve áfonyás mousse torta követ. Üldögélni szerencsére nem jégszékeken kell: illetve mégis. Tetejük azonban rénszarvasbőrrel borított, hogy oda ne ragadjunk. A beltéri hőmérsékletet ugyanis stabilan mínusz 5 fokon tartják.

Lábat lógatva panelház emeletes magasságban

Talán mind közül ez a legvadabb, de ezt döntse el ön. A Dinner in the Sky őrület már több országban megfordult, és olyannyira népszerű, hogy Dubajban pl. állandó nyitvatartással üzemel egy ilyen. Az egyébként franchise-rendszerben működő attrakció most éppen Máltára készül, úgyhogy ha a nyáron épp oda utazik, mert mondjuk kíváncsi a szigetállam világörökségi helyszíneire, akkor semmiképp ne hagyja ki ezt a magaslati vacsorát se.

Az élmény lényege, hogy a merészek negyven méter magasban étkezhetnek. A levegőben másfél órát tartózkodnak, ezért a szervezők azt javasolják, hogy előtte mindenki keresse fel a mosdót, bár sürgős esetben a daru egyetlen perc alatt visszajuttatja a platformot a földre. A Dinner in the Sky tíz éve működik biztonságosan, a világ ötven országában fordult meg eddig. Aki nem csatolja ki a biztonsági övét, és követi a személyzet utasításait, az teljes nyugalomban étkezhet. Az asztal mellett ötfogásos menüt szolgálnak fel, melynek ára a borral együtt 135 euró (kb. 43 ezer forint).

Berggasthaus Aescher-Wildkirchli 

A svájci Appenzell város közelében, egy sziklába vájva található a fogadó, melyről sokan úgy vélik, a világ legszebb helyén áll. A 2012-ben nyílt éttermet csak gyalog keresheti fel, és lássuk be, senki sem csúcsgasztronómiája miatt jár ide. Mert ez valójában egy nagyon jól pozicionált hegyi menedék, ami csak májustól novemberig tart nyitva.

A fogadó úgy érhető el, ha Wasserauenből vonattal felmegy az Ebenalpra, majd onnan 15 percet kell gyalogolni egy közepesen megerőltető túraútvonalon. Előre foglalni nem lehet, ezért érdemes elkerülni a déli csúcsot. Főként röszti- és sajtos rösztivariációkat kínálnak. Ebéd után érdemes gyalog visszatérni Wasserauenbe, és közben csodálni a páratlan alpesi tájat.

Szingapúr

A Singapore Flyer a világ egyik legmagasabb (és Ázsia legnagyobb) óriáskereke, de ami a legjobb benne, hogy teljes éttermi élményt is kínál. A kerék kapszuláiban felszolgált menü kétféle lehet, „nyugati" vagy ázsiai, és a négyfogásos élmény alatt egy felszolgáló is folyamatosan rendelkezésre áll.

A 300 dollártól induló vacsoracsomag két teljes kört tartalmaz a keréken (ezt egy óra alatt teszi meg), és elsőbbségi beszállást biztosít. Utána pedig a résztvevők a Journey of Dreams („Álmok útja") virtuális kiállítást is megnézhetik, mely az óriáskerék történetét és technikai titkait mutatja be.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek