A rózsaszín 50 árnyalata: 50 pincészet vonul fel a Rosalián

Május 11. és 13. között ismét lesz Rosalia a Városligetben. A finom falatok és remek borok mellett most is izgalmas programokkal készülnek a szervezők.

A szezonnyitó borfesztiválon több mint 50 pincészet borai mutatkoznak be a Vajdahunyadvár mögötti réten, a street food standok kínálatában pedig többek között sajtok és sonkák, kemencés buci és pita, kolbászkákkal töltött kenyértölcsér, lepénykenyérben kínált magyar felvágottak, vasalós lepény, burgerek, fish and chips, kürtőskalács, bonbonok, csokoládés finomságok, macaronok, főzött fagylaltok, rétesek és kávék is szerepelnek majd.

Forrás: Shutterstock

A színpadon minden este koncert és éjszakába nyúló buli szórakoztatja a borozókat: fellép többek között a New Level Empire, a Hősök és DJ Juhász Laci. A május 13-i programot a Fonó Budai Zeneház állította össze, a fesztivált pedig a Lóci játszik fellépése zárja majd. 

A Liget Bora címért csaknem negyven rosé verseng idén; a díjról ezúttal is a közönség szavazatai döntenek.

A Rosalia olyan programokkal is készül, amelyek során a kisebb és nagyobb gyerekek is találnak maguknak aktív, kreatív, szórakoztató elfoglaltságot. A ZigZag Mesesarok babzsákfoteleiben különleges élmény lesz mesét hallgatni; szombaton kortárs mesék szólnak Dávid Ádám író tolmácsolásában, vasárnap pedig autentikus meséket mond Soós Emőke kicsiknek, majd a felnőtteknek. A Rosalia Fesztiválon a gyerekek kipróbálhatják, milyen autót vezetni, közlekedni a városligeti KRESZ Parkban.
A Liget Budapest Projekt az Art Parkkal és a Néprajzi Múzeummal karöltve számos gyerek- és családbarát programmal - hagyományőrző kiállításokkal, kézműves foglalkozásokkal, versenyekkel és hetedhét országra szóló mesékkel - érkezik a fesztiválra, de vasárnap nyitás előtt közös jógaórán is részt lehet venni.

A fesztivál teljes programja az esemény honlapján érhető el.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek