Nyolc gasztronómiai élmény, amiért önmagában megéri ellátogatni Gyulára

Kocka alakú túrógombóc, századfordulós cukrászda, pálinka és kolbász minden mennyiségben: ezek lettek a kedvenceink Gyulán.

Gyuláról valószínűleg legtöbbünknek a kolbász ugrik be elsőre. Szó se róla, azt is nagyon tudják, de nem lenne fair azt állítani, hogy csak ebben erősek. Ellátogattunk Gyulára egy hétvégére, és végigpróbáltunk egy csomó helyet a magától értetődőktől a rejtett gyöngyszemekig. Következzenek a kedvenceink.

Pálinka a manufaktúrából

A Gyulai Pálinka Manufaktúrában hatféle pálinkát, és hozzájuk illő harapnivalókat kóstoltunk. Közben pedig szórakoztató bevezetést kaptunk a pálinka történetébe, és elkészítésének folyamatába. Ön tudta például, hogy az első feljegyzés, ami már valami pálinkafélére utalt, az 1300-as évekből származik? Az elnevezése aqua vitae volt, és Károly Róbert feleségének, Erzsébet királynénak köszvényét kezelték ezzel a rozmaringos itallal, ami valószínűleg valamiféle borpárlat lehetett.

Kóstolótál a gyulai Pálinkamanufaktúrában
Galéria: gyulai gasztronómia
Fotó: mirkofiam / Travelo

A kóstolás szépen felépített volt, a könnyedebbtől haladtunk az erősebb felé, figyelve arra, hogy milyen ütemben következzenek egymás után az ízek, és a különböző erősségű italok. Az utolsó pohárka málnapálinka pedig feltette a pontot az i-re.

A kellemes estében azt is nagyon szerettük, hogy annak ellenére, hogy hatféle pálinkát kóstoltunk, senki mozgása nem vált hasonlatossá ahhoz, minthogyha egy óriás koordináta rendszer szinuszgörbéjén akarna végig haladni.

Bárány burger Gézától

A bárány egy olyan húsféle, amit fájdalmasan kevesen tudnak jól elkészíteni, ezért is jó választás, ha arra vagyunk kíváncsiak, egy étterem megér-e egy második látogatást is. Amikor a Géza konyhájában jártunk, – mármint, nem rongyoltunk be egy Géza nevű szakács konyhájába, hanem a Géza konyhája nevű étterem teraszára csüccsentünk le – és kiszúrtuk az étlapon a bárány burgert, nem is volt tovább kérdés, mi lesz az ebéd.

Fotogén burger Gézánál
Galéria: gyulai gasztronómia
Fotó: mirkofiam / Travelo

Géza burgere enyhén édeskés, kalácsszerű zsömlében érkezik, céklás és mézes-diós szalszával, mézes-mustár szószos salátával. Az omlós hús pedig maga volt a mennyország. És nem, nem lehetett érezni rajta azt a faggyús szagot, ami sajnálatos módon nagyon sokszor teszi teljesen élvezhetetlenné a bárányhúsból készült ételeket. Viszont, ha ön nem szereti ha a húsok édeskés körítéssel társulnak, ne kérjen ilyet! Géza konyhájában a másik, amit mindenképp meg kell kóstolniuk, az az eperleves, amit mi leginkább desszertnek ajánlanánk.

Kocka alakú túrógombóc a Várkonyi bisztrótól

A Várkonyi bisztró erőssége, hogy régi, jól ismert ételeket variál át, és tálal teljesen másképp; vagy éppen alig ismert ízeket hoz be a mindennapokba. Így aztán nincs mit csodálkozni azon, hogy a tányérunkról egy kocka alakú gombóc nézett vissza ránk. A kockagombóc mellett a limonádéválaszték is erős, a kedvencünk a málnás lett. Ha tehát Gyulán szeretnének valahol gyorsan, jó áron, érdekeset és jót enni, mindenképpen érdemes a Kossuth Lajos utca 14. szám felé venni az irányt.

A Várkonyi bisztróban szeretik újragondolni a klasszikusokat. Túrókocka
Galéria: gyulai gasztronómia
Fotó: mirkofiam / Travelo

Bonbonok, fagylaltok, sütik a Százéves Cukrászdától

Gyula egyik büszkesége a Százéves Cukrászda, ami egyébiránt nem száz, hanem százhetvennyolc éves. Bár rendkívül csábító, de erőteljesen embert próbáló feladat lett volna a pult teljes kínálatát végigkóstolni. Így csak arról számolhatunk be, hogy a somlóijuk isteni, ahogy a fagyijuk is. Ami még érdekes velük kapcsolatban: olyan süteményeket is kínálnak, amit nagyon kevés helyen az országban. Például Kongó-szeletet, ami a dobostortához hasonló finomság, és véleményünk szerint méltatlanul mellőzött cukrászremek.

Balra a Kongó-szelet, mely oly méltatlanul száműzött a legtöbb cukrászda kínálatából
Galéria: gyulai gasztronómia
Fotó: mirkofiam / Travelo

Sütik tizenkilencedik századi recept alapján a kastélyban

Az Almásy-kastély kávézója nem azt adja, amit általában egy múzeum vendéglátói alegysége. Egy kiállítás büféje általában az a hely, ahol megúszhatjuk az éhen-, és szomjan halást – nem túl igényesen, de legalább jó drágán. Na de nem így, ebben a kis kávézóban! Eleve figyelemreméltó, hogy semmiféle tömegterméket, standard cukros és szénsavas üdítőitalt nem tartanak. Ehelyett gyönyörű, kizárólag helyi termékekből készült limonádékat, eredeti, tizenkilencedik századi recept alapján elkészített süteményeket, és olyan kuriózumokat, mint például a kolbászos pogácsa.

Nem rossz ám a kolbász sem: és még múzeuma is van

Ha Gyula, kolbász, ha kolbász, Gyula. Itt mindent megtudhatunk a kolbászról, kolbászmúzeum is van, ahol elmondják, mi a fő különbség a csabai és a gyulai között, hogy miként alakult a gyulai kolbászkészítés története, és hogy hogyan jutunk el a malactól a késztermékig. Majd természetesen meg is kóstolhatjuk az eredeti Gyulait. Tipp: ha szeretnénk jót mosolyogni, mindenképpen tegyük fel a kérdést, miben különbözik a csabai a gyulaitól, lehetőleg a vezetés legelején.

Kolbász kiállítás, retro
Galéria: gyulai gasztronómia
Fotó: mirkofiam / Travelo

Nem csak pálinka jó: sörözés a Red Hole Music Pubban

Tény, hogy Gyula a pálinka városa, de ha ön könnyedebbre vágyna, esetleg a sör a kedvenc itala, akkor is jó helyen jár itt. Bár nem kóstoltunk mindent végig, ha ez lett volna a terv, még mindig ott ülnénk. De a Red Hole Music Pub kínálatából – ide a szervezett kocsmatúra keretén belül jutottunk el – nekünk a Progusta csapolt sör lett a kedvencünk, amit a helyiek ajánlottak nekünk. Sörtől szokatlanul illatos, és finom, emiatt aztán óvatosan vele, mert amúgy erősebb, mint az átlag. A bárt magát egyébként főként rockereknek, és örök tinédzsereknek ajánljuk.

Újragondolt fogások a Patrióta kisvendéglőben

Ez az a hely, ahová úgy kell érkezni, hogy bármire nyitott vagyok, mutassátok, szerintetek mi a jó nekem. Nem bántuk meg ezt a fajta nyitottságot itt sem. A kis étterem minden feladatát egy házaspár és lányuk látja el, míg a férj a konyhán serénykedik, a feleség cikázik a vendégek között, figyelmes, ajánl. Ha olyan bort választunk az ételünkhöz, ami nem illik hozzá, szól, mást ajánl. Mi egy "brassói újragondolva" kompozíciót kóstoltunk, desszertnek pedig csokoládé mousse-t, szezámos karamellel.

Brassói újragondolva, a Patrióta kisvendéglőben
Galéria: gyulai gasztronómia
Fotó: mirkofiam / Travelo

A brassói annyira újra volt gondolva, hogy ha nem tudjuk, mi a neve, nem biztos, hogy kitaláljuk, mit is eszünk. De finomnak finom volt. A mousse-t azoknak ajánljuk, akiknek a "csokoládé" és az "édes" kifejezések nem feltétlenül párosulnak a fejükben, az éttermet pedig azoknak, akik keresik az újdonságot. Ha rántott húsra és sült krumplira vágyik, ne ide jöjjön. A kínálat nem nagy, hiszen hárman csinálnak mindent, és időnként előfordul, hogy várni kell, mert a vendég mindig sok. Viszont ez egy olyan hely, amit ha kipróbál, biztos nem fog elfelejteni.

A cikk szerzője a gyulai TDM szervezet meghívására járta be Gyula látványosságait.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek