3600 négyzetméteres gasztroközpont nyílik az egykori lyoni kórházban

A Rhone folyó partján található Grand Hotel-Dieu egykori kórházban alakítják ki a Cité internationale de la Gastronomie-t, a francia gasztronómia egyik új fellegvárát. Állandó és időszakos kiállításoknak és egy konyhaművészeti iskolának is helyet ad majd, konferenciaközpont, étterem és több luxuslakás is épül hozzá.

2018 decemberében nyílik meg a Cité internationale de la Gastronomie nevű gasztronómiai központ a Lyon szívében, a Rhone-folyó partján emelkedő több mint 51 ezer négyzetméter alapterületű hatalmas, kupolás, 18. századi épületegyüttesben, írja az MTI. Az új gasztronómiai központ a felújítás alatt álló egykori városi kórház műemlékjellegű négyszintes épületében mintegy 3600 négyzetméteren kap helyet .

A Grimod de la Reyniere, Brillat-Savarin, Careme, Escoffier vagy Curnonsky nevű termekben állandó és időszakos kiállításokkal, valamint egy konyhaművészeti iskolával is várják az érdeklődőket. Az evőeszközök történetét is megismerhetik a látogatók, és meghívott országok gasztronómiai hagyományait is tanulmányozhatják. A két első díszvendég Japán és Dél-Afrika lesz.

 

Hôtel-Dieu de Lyon épületeFotó: Patrick Verdier, Free On Line Photos/Wikipedia

A központban a helyi termelők, kézművesek és séfek saját hagyományaikat és tudományukat megismertetik a nagyközönséggel, és természetesen dietetikai tanfolyamok is indulnak.

 

A konyhaművészeti programoktól a luxuslakásokig

 

A konyhaművészet és az etikett szabályai tették lehetővé, hogy az étkezés a társadalmi kapcsolatépítés egyik legfontosabb és legkifinomultabb színterévé váljon Franciaországban, amelynek minden részletét meg lehet majd ismerni az új központban. A Cité internationale de la Gastronomie egész évben számos konyhaművészeti programmal és egy étteremmel is várja majd a világ minden tájáról évente Lyonba érkező mintegy 7 millió turistát.

Ezenkívül 17 ezer négyzetméteren elegáns üzleteket, 13 ezer négyzetméteren egy ötcsillagos luxushotelt, 8 ezer négyzetméteren zöldfelületet, 2700 négyzetméteren pedig egy konferenciaközpontot alakít ki az Eiffage építőipari vállalat, amely 11 luxuslakást is tervez a Grand Hotel-Dieu-ben.

Az új központ mintegy 40 ezer négyzetméteren felújított terület lesz, amelyhez 11 500 négyzetméteren új építményeket csatolnak. A munkálatok teljes költsége nem ismeretes, de a becslések szerint elérheti a több százmillió eurót.

Michel Gostoli, az Eiffage Construction elnöke szerint csak a gasztronómiai központ kialakításának költsége 19,5 millió euró körül lesz, amelyhez Lyon önkormányzata, az Auvergne Rhone-Alpes régió, valamint a kivitelező is 2 millió euróval járul hozzá. A hiányzó összeget a magánszektor bevonásával reméli Gérard Collomb, Lyon polgármestere a következő hónapokban előteremteni.

A közép-franciaországi Lyon hagyományosan a francia gasztronómia egyik referenciavárosának számít, a mintegy 2 ezer éttermében 94 Michelin-csillagot szerzett séf dolgozik, közülük is az egyik legismertebb a város szülötte, Paul Bocuse.

A francia gasztronómia elismerésével először válhatott egy nemzet konyhaművészete a szellemi világörökség részévé 2010-ben, amikor az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) nem egyszerűen a franciák tradicionális nemzeti ételeit, hanem a franciás jellegű étkezést felvette a veszélyeztetett szellemi kulturális örökségek listájára. A francia kormány ezt követően döntött a Gasztronómia városai nevű hálózat létrehozásáról, amelybe 2013-ban négy, önálló regionális konyhával rendelkező város került be: Lyon, Dijon, Párizs és Tours.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek