Keszthelyen is elrajtolnak a lovak augusztus 20-án

    Keszthelyen is elrajtolnak a lovak augusztus 20-án

     Nyolcadik alkalommal rendezik meg a Nemzeti Vágta egyik előfutamaként a Festetics Vágtát, a Helikon Kastélymúzeum, valamint Gyenesdiás Nagyközség Önkormányzata összefogásával augusztusban – írja a Hírbalaton portál.

    Ezúttal augusztus 20-án drukkolhatnak a lovas versenyek szerelmesei kedvencüknek. A programok terén változatlanul a ló és lovas kultúra lesz előtérben, de számos új programmal is színesítik rendezvényt. Az idei évben ráadásul a korábbiaknál izgalmasabb futamokra számíthatnak a nézők és a versenyzők, hiszen a korábbi évekhez képest sokkal többen indulnak az idei futamon. A nézők szebbnél-szebb lovakat láthatnak majd a Faludi-síkon lévő Festetics pályán.

    Fotó: Jessica Cross / Flickr.comForrás: Travelo

     A versenynapot megelőzően Keszthelyen a Helikon Kastélymúzeum egész napos sokszínű programjain a magyar lovas kultúra értékeivel ismerkedhetnek meg a Festetics-kastély parkjába látogató vendégek.

    A részletes programleírást itt találja. Ha pedig ott jár, ne felejtse el megkóstolni az év strandételét, a füstölt pontyos bagelt.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!