Három német karácsonyi vásár, ahol nem érdemes diétázni

Nürnberg

A nürnbergi karácsonyi kavalkádForrás: shutterstock / Készítette: Perati Komson

A Miasszonyunk templom előtti főtéren található a nürnbergi karácsonyi kavalkádban tavalj mi is jártunk, és már akkor is utaltunk rá, hogy mennyei illatok varázsolnak el mindenkit, aki oda látogat, a helyi mézeskalácsárusok ugyanis valamiféle titkos recept alapján, egészen egyedi ízű és fennséges illatú karácsonyi süteményt tudnak készíteni. Az eredeti Nürnberger Lebkuchent a horvát Dnevnik napilap szerint csak ebben a városban lehet megkóstolni, illetve egy kis szerencsével a közeli településeken is ráfuthatunk. Aki inkább sósat enne, az sem marad éhesen: a vásárban 700 éves recept alapján készítik a sültkolbászt; ez szintén helyi specialitás. Forralt bor részről a Feuerzangenbowle (tűzfogó bólé) elnevezésű nemzeti italt ajánlják. Ez egy látványos eljárással készül: az alapja egy alkoholos, forralt bor szerű ital, amelyre egy cukorsüveget helyeznek, amit leöntenek rummal, majd meggyútják, hogy a fém tartóról a cukor beleolvadjon az italba. Nürnberg egyébként a karácsonyi vásártól függetlenül is megér egy misét, hiszen a város tele van látványossággal - mi júniusban ezeket a helyeket barangoltuk be. Amennyiben gyerekekkel érkezik a szóban forgó városba, jó, ha tudja, hogy Nürnbergtől csupán félórányi autóútra található Zirndorf, amelynek 90 ezer négyzetméteres Playmobil vidámparkja, ahol egy többszintes játékmúzeumot és a ceruzagyártásról jól ismert Faber-Castell birodalom kastélyt is megnézhetik.

Drezda

Dresden, karácsonyi vásárForrás: shutterstock / Készítette: Mapics

A drezdai karácsonyi vásár történelme az 1400-as évek elejére nyúlik vissza. A városban már akkor megrendezték az ünnepi forgatagot a főtéren, amikor a kézműves termékek mellett az otthon készített süteményeket is kínálgattak egymásnak a lakosok. A hagyományos finomságokat most is megtaláljuk a vásárban: az úgynevezett Striezel kenyeret, pontosabban fonott-kalácsot érdemes ebben a városban megkóstolni, de egyéb házi készítésű karácsonyi süteményeket, pörkölt mandulát és különböző ízű forralt bort is készítenek az árusok. A látogatókat a finom falatok mellett élő koncertekkel és szórakoztató előadásokkal fogadják.

Stuttgart

Karácsonyi kavalkád StuttgartbanForrás: shutterstock / Készítette: hal pand

A város középkori hangulatában megépített stuttgarti karácsonyi vásár a Karls-Schillerplatz-on át a Városháza előtti térig vezeti el a látogatókat, ahol egy hatalmas adventi naptárt találnak. Tovább sétálva a városban, a Schlossplatzon látványos fényáradattal találkozhatnak, és szinte az egész várost ünnepi díszek lepik el. A karácsonyi vásárban háromszáz árus kínálja portékáját az idén, és eddig mintegy 4 millió látogató fordult meg a standok között. A nemzeti finomságokat, mint amilyen a sültkolbász, a rum és a helyiek édességei, nem érdemes kihagyni. Talán nem is gondolná, de a városban sör helyett, akár különleges borokkal is leöblítheti a karácsonyi ételeket. Megsúgjuk, hogy van egy borház a város szélén, amelyben mi egy forró nyári napon kerestük a felüdülést, de télen-nyáron várja a látogatókat. Hogy Stutgartban mi mindent érdemes még felkeresni, arról ebben a korábbi cikkünkben is olvashat.

Az európai turisták szerint Aachenban és Erfurtban is mesés a karácsonyi hangulat - ezt a két német várost Európa idei legszebb karácsonyi vásárának top tízes listáján is megtalálják.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek