Adventi meglepetések rejtőzködnek Budapest utcáin

Összefogtak Budapest ikonikus utcái, hogy a karácsonyi rohanás helyett rámutassanak az advent igazi varázsára. Arra szeretnék ösztönözni a járókelőket, hogy lassuljanak le, töltsék stresszmentesen ezt az időszakot, a pörgést cseréljék élményekre és művészetre.

Programjuk, akár egy adventi kalendárium, minden napra ígér egy koncertet, kiállítást, színházi előadást vagy workshopot, a résztvevőket pedig pecsétekkel is jutalmazzák, amiket teára és egyéb ajándékokra lehet beváltani –mtudtuk meg a mmonline.hu híréből.

Budapest, Váci utca ünnepi pompábanForrás: shutterstock / Készítette: ZGPhotography

A zsúfolt bevásárlóközpontok helyett élményeket és művészetet kínálnak az adventi időszakban Budapest tematikus utcái. A Falk Art&Antique Street, azaz a Falk Miksa utca, a Bartók Béla Boulevard, vagyis a Bartók Béla út, a Fashion Street, ismert neván a Deák Ferenc utca, a KultUnio, azaz a hetedik kerület multikulturális negyede és a Ráday Soho (Ráday utca) közös adventi összefogása a SlowXmas nevet viseli, ezzel is hangsúlyozva a lelassulást és a feltöltődést.

A tematikus utcák közös programja tudatosan lett egy adventi kalendárium: december 1. és 24. között ugyanis minden napra tartogatnak valamit az arra járóknak. Kiállítások, színházi előadások, jazz koncertek, workshopok, irodalmi beszélgetések és gyerekprogramok is várják az érdeklődőket.

A szervezők a programfüzetet egy pecsétgyűjtővel is kiegészítették, amelyet a feltüntetett helyeken lehet majd megtölteni a különböző utcák pecsétjeivel. Ezeket meleg teára és egyéb apró ajándékokra lehet beváltani. A program további részleteit itt olvashatja el.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek