Új helyszínekkel bővítik a karácsonyi kavalkádot Zágrábban

A horvát főváros utcáin már megjelentek az ünnepi fényszórót, épül a korcsolyapálya és lassan a fa házikók is elfoglalják a helyüket. A zágrábi adventi programokra a tavalyinál is több látogatót várnak, és ennek érdekében beújítottak.

Zágráb, Zrinjevac park karácsonyi díszbenForrás: shutterstock / Készítette: Ivan Smuk

Az egyik újdonságot a város mozijában, a Kino Europában találjuk, ahol az adventi időszakban, azaz december 1-től január 6-ig, számos karácsonyi témát feldolgozó filmere ülhetünk be. A horvát karácsonyi kavalkád másik fővárosi helyszíne az állatkert lesz, ahol a járókelőket ajándékot osztogató télapó lepi meg. Érdemes az esti órákban érkezni, hiszen ilyenkor az állatok kifutóira felaggatott ünnepi fényekben is gyönyörködhetünk. Zágráb további atrakciói között szerepel a minden évben megépített, kültéri korcsolyapálya. Itt idén is hangulatos megvilágítás és karácsonyi dalok várják a csúszkálókat. A már megszokott karácsonyi csecse-becsék hamarosan felsorakoznak a fa házikók polcain. Idén a horvát kézművesek termékeit lehet majd megvásárolni, de a helyiek ételeit is megtaláljuk: a szervezők grill kolbászt, forraltbort, teát és édességeket is ígérnek a turistáknak.

A horvát Dnevnik napilap arról is ír, hogy az idei adventi időszakban nagy figyelmet fordítanak a környezetvédelemre. A műanyag poharakat üvegre cserélik, hogy kevesebb szemét gyűljön össze ezekben a hetekben. Az ünnepi pompát január 6-ig látogathatjuk meg.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek